Kedves Doktor Úr! 69 éves nyugdíjas vagyok. Nincs túlsúlyom, sportosan éltem néhány hónappal ezelőttig, hiszen félmaratonfutásokon vettem részt, rendszeresen edzettem, és egyáltalán, nagyon mozgékony voltam. Eddig azt hittem, teljesen egészséges vagyok. Sajnos családi tragédiák értek az utóbbi időben, két éve hirtelen szívhalállal elvesztettem egyik fiam, míg egy éve hirtelen szívmegállás után újraélesztett másik fiam éber kómába került és azóta küzdünk az életéért. Én most néhány hét óta két bottal járok váratlanul fellépett, főként jobb oldali csípőfájdalmaim miatt.
Megemelkedett néhány tumormarkerértékem, (HCG 220, CA 125 146, CA 19-9 110), de valójában eddig nem tudtak semmilyen módszerrel daganatot kimutatni. Szeptemberben a jobb boka fájdalmával kezdődött az egész, ami fájdalomcsillapitó tapaszokra elmúlt. Légúti hurut után októberben felerősödött a bajom, reumatológus izotópvizsgálattal gyulladást mutatott ki a csípőízületben. Néha a vérnyomásom akár 200 fölé emelkedik. Az alhasi területen a bőröm erősen fájdalomérzékeny. A jobb lábam térdig sokszor bedagad. Most a CT-vizsgálat következik majd. Régen sok tejet ittam, ezt már nem csinálom, de különös diétát sem tartok. Az a kérdésem, hogy lát-e összefüggést a családi stressz és az én betegségem között, és mi a javaslata, hogy miként lépjek tovább, hiszen eddig a konzervatív orvoslással nem látszik az alagút vége.
Tisztelt Uram! Betegsége biztosan további vizsgálatokat igényel. Meg kell várni a CT-vizsgálat eredményét és jó eséllyel PET CT-re is szükség lenne. Én további gyulladásos markereket is javasolnék a laborvizsgálatokhoz (autoimmun faktorokat, más tumormarkereket, gyulladásjelzőket). A megemelkedett tumormarkerek nem mindig daganatot mutatnak, hiszen azok gyulladások esetén is megemelkedhetnek, de a HCG magas értékei nem a mozgásszervi folyamatra utalnak, hanem nagymértékben növelik a gyanút a here vagy környéke elváltozásaira. A daganatok sokszor gyulladásokkal indulnak, a fejlődésük során is a daganatos és a gyulladásos szövettani események keverednek. Tehát egyfelől mindent meg kell tenni a folyamat mihamarabbi pontos tisztázására, másfelől
a természetes módszerekkel való gyógyítással nem kell várakozni, hiszen gyulladása biztosan van és annak a természetes gyógykezelése már fékezi
a folyamatot akkor is, ha megindult a daganat akár mikroszkopikusan, esetleg csupán a sejtek szintjén.
Valójában, ha nehezen felfedezhető a folyamat, akkor az azt is jelenti jó hírként, hogy kezdeti stádiumban van a betegség, és így időben, gyökeresen kezelhető lesz, például sebészeti módszerekkel.
Ne egyen állati termékeket, hanem próbáljon növényi étrendre átállni. Ne egyen cukrot, minél kevesebb gluténtartalmú gabonát fogyasszon, a hüvelyesekből is kevesebbet, és ezeket inkább kuktában főzés után egye! Használjon sok gyömbért és kurkumát, édesgyökeret és koriandert. Szedjen olyan immunerősítő készítményeket, amelyek bizonyítottan növelik a daganatokkal való megküzdést, mint az MGN 3, Sulfarafan, nagy dózisú C-vitamin.
Létezik lokális hypertermia, ami a helyi gyulladásokat és daganatokat hatékonyan képes csökkenteni. Amint a vizsgálatok alapján pontosan megítélhető a betegség természete, akkor a sebészeti vagy más onkoterápiás kezelést is fontolóra kell venni.
A kérdésére, hogy vajon összefügghetnek-e hirtelen súlyos tünetek a családi tragédiával, azt tudom mondani, hogy bizonyosan
minden ilyen nagy stressz hozzájárul ellenálló képességünk negatív változásához.
Jó eséllyel kijelenthető, hogy ön a lelki terhek miatt lett beteg. Ezért azt javaslom, keressen lelki megnyugvást, „feloldozást” úgy, hogy megszűnjön ez a teher: vallásos meggyőződés megtalálása, pszichoterápia, témához illő inspiráló könyvek, önismeret-fejlesztés, baráti megbeszélések, segítők konzultációja. Feltétlenül törekedjen a remény, a bizakodás megtalálására. Csak így lehet gyógyulni, de így lehet.
Megjelenés a Természetgyógyász Magazin 2022 márciusi számában.